2015. január

Tündér-arcokkal dőzsölő
mámorod messze szökött,
növekvő vér-csillag sustorog
fölemelt fejed fölött.

Lángol a magány, hiába
alkottad magad köré,
nyugodni egyetlen hely maradt,
az is a halottaké.

Üvöltsd a jósok porára:
a jövő nem fedezék -
sziklához csapni a keserű
poharat már nem elég.

Idd ki fenékig, mint aki
messziről most jött haza
s körötte puszta, csak szíve van
s újszülött gondolata.

Barbárok, vadak életét
emberként nem élheted,
Tejútnál hidegebb, ragyogóbb
kicsikart eszméleted.

Ez vált meg, így vagy te ember,
aki csak élni kiván,
akiből vezér, se kapitány
nem lesz és nem lesz zsivány.

Takaród, gunyád leszakad,
s hiába félted magad,
legendás izmaid elfogynak,
elrepül aranyhajad.

Gyarmatod nincs, hát önmagad
fogyaszd el, csontig föléld,
legyen a húsod a violás
villámmal erezett ég.

Dalolva szakadj meg, - dolgozz
biztosan s olyan hiún,
akár a haszonra lefogott,
zaklatott uránium.